Az élelmezés biztonsága és a fejlődés fenntarthatósága az indiai agrárszektorban
Letölthető pdf
A fejlődés fenntarthatósága a globalizálódó gazdaság egyik legvitatottabb problémája, alapvető kritériumai azonban a népesség szaporodás, a gazdasági növekedés és az ökológiai egyensúly megőrzése szempontjából aligha lehetnek kérdésesek. A nagy népesség mind jobban fogyasztja és veszélyezteti azt a „természeti tőkét” (mind a megújuló és nem megújuló forrásokat, mind pedig a természet szennyezőanyag-felszívó képességét), ami a fejlődés fenntarthatóságának egyik döntő összetevője, és aminek az eróziója India esetében máris érzékelhető. Az erőforrások kíméletlen kihasználását ösztönző fejlődési modell a fejlett országokban bontakozott ki. A harmadig világ országai most nagyrészt ezt a fejlődést utánozzák, hasonló technológiai alapok és modern szektorok liberális piaci alapon történő megteremtésének kísérletével. Mindez alapvetően kihat a világélelmezés biztonságára is.
Ebből a szempontból a milliárdos népességű India különleges helyet foglal el. Jelentős sikereket ért el az iparfejlesztés terén, a zöld forradalom eredményeinek az alkalmazásával pedig elhárította a 60-as évek közepén még katasztrófával fenyegető élelmiszerhiányt. A függetlenné válást követő több évtizedes tervezés, állami dominancia és befelé fordulás után azonban a 90-es évek elején világgazdasági nyitásra kényszerült és jelentős reformokat indított el. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy az élelmiszer-termelés és -ellátás eddigi módszerei folytathatók-e a kibontakozó, de az alapvető reformokat még mindig nélkülöző indiai agrárszektorban. Az egy főre jutó termőterület riasztó csökkenése, a folytatódó gyors népszaporodás és a szegénység, valamint a fokozódó vízhiány és az alkalmazott öntözési módszerek kapcsán felmerülő ökológiai problémák súlyos kételyeket ébresztenek az agrárfejlődés és élelmezés eredményeinek fenntarthatóságát illetően.
