Globális kartellek a versenyjogok hálóján kívül – II. Az IATA működése
Letölthető pdf
A büntetőjog területén született törvénymódosítások kapcsán az állandó érv, amely az egyes büntető és szabálysértési szankciók súlyosbítása ellen szól, hogy azok szigorítása egyrészt nem jelent az elkövetők számára feltétlenül visszatartó erőt, másrészt pedig minden szankció csak akkor lehet hatékony, ha azokat következetesen alkalmazzák. Ennek alapján megoldásként a szankciók szigorítása helyett általában az eljárás elkerülhetetlenségét, a következetes és elkerülhetetlen jogalkalmazást hozzák fel példaként, ugyanis hiába lesz súlyosabb a büntetés akkor, ha az adott tényállást a jogalkalmazó szervek nem alkalmazzák. Ha a fenti dilemmát nézzük, akkor megállapítható, hogy napjainkban az egyes országok versenyhatóságai, sőt az Európai Közösségek Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) is hasonló problémával küzd.
2006. június 28-án például a Bizottság új bírságkiszabási iránymutatást[1] fogadott el a közösségi versenyszabályokat megszegő vállalatok megbüntetésére. Ennek oka, hogy az 1998 óta érvényben lévő eddigi iránymutatáshoz képest növelni akarták a versenyjogi bírságok speciális (az érintett vállalkozásokat szankcionálva) és általános [más vállalatokat is elriasztva az EK-Szerződés (a továbbiakban: EKSz.) 81. és 82. cikkével ellentétes magatartástól] elrettentő hatását.[2] A Bizottság is belátta ugyanakkor, hogy mindezek a változtatások semmit sem érnek, ha azokat nem követi egy, az eddiginél hatékonyabb versenyjogi jogalkalmazás. Ezt a célt szolgálta a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló Bizottsági közlemény,[3] amely azt a keretet volt hivatott létrehozni, amellyel jutalmazni lehet a Bizottság vizsgálatai során együttműködő olyan vállalkozásokat, amelyek az Európai Közösséget (a továbbiakban: Közösség) érintő titkos kartellben vesznek vagy vettek részt. A titkos kartelleket ugyanis – jellegükből fakadóan – gyakran nehéz felderíteni és vizsgálatot folytatni ellenük a hozzájuk tartozó vállalatok vagy egyének együttműködése nélkül. Ezért a Bizottság úgy vélte, hogy a Közösség érdekében áll, hogy jutalmazza azokat a vállalatokat, amelyek részesei az ilyen típusú illegális tevékenységeknek, de készek véget vetni részvételüknek és együttműködni a Bizottság vizsgálatai során, függetlenül a kartellben részt vevő többi vállalkozástól. Itt már tehát explicite megjelenik az imént – a büntető és szabálysértési szankciók súlyosbítása kapcsán – felhozott érv, miszerint „a fogyasztók és az állampolgárok titkos kartellek felderítésének és megbüntetésének biztosításához fűződő érdeke nagyobb, mint az azoknak a vállalkozásoknak a megbírságolásához fűződő érdek, amely lehetővé teszi a Bizottságnak az efféle gyakorlatok felderítését és megtiltását”.[1]
Van azonban még egy terület, amely gyengíti a versenyben részt vevő vállalatok és magánszemélyek felé közvetítendő elkerülhetetlen versenyjogi jogalkalmazás üzenetét. Ez pedig a globálisan – mindeddig büntetlenül – működő kartellek léte, amelyek bár nyíltan kartelltevékenységet folytatnak, mégis kicsúsztak eddig a versenyhatóságok hálójából.
